Az élő nyelv forrása

Az angol nyelv tanulása során, nagyon sokszor felmerül az a probléma, hogy hogyan lehet az élő angol nyelvet elsajátítani, főleg ha az embernek nincs lehetősége eltölteni bizonyos időt angol nyelvterületen.  Én nagy híve vagyok az tankönyv vezette óráknak, de azzal teljesen egyetértek, hogy az élő, mindennap használatos angolt azokból nem lehet 100%-ban elsajátítani. Így nézzünk meg pár külső segítséget, amit otthon, egyedül is tudsz nagyszerűen hasznosítani.

1. TV sorozatok

Most nem a klasszikus TV sorozatokat ajánlom, hanem azokat amik gyerekeknek szólnak. Az egyik szuper adó a Nickelodeon (nem röhögni! :)), mivel ott nem csak kicsiknek szóló sorozatok vannak, hanem nagyobbaknak is. Namost, ha valamelyik megtetszik, váltsd át a nyelvet angolra. Ehhez nem kell hogy nagyon sokszor lásd magyarul, de hasznos lehet. Mivel itt hétköznapi történeteket mutatnak, hétköznapi párbeszédekkel, így nagyon jól lehet hallgatni milyen helyzetben mit mondanak. Ráadásul a nyelvezetük sem nehéz és nagyon hamar rááll az ember füle arra, amit mondanak.

2. Angol nyelvtanító oldalak

Ezeken belül is azokra gondolok, amik hivatalosan is elismertek (BBC Learning) és biztos forrásból találsz rajtuk mindenféle anyagot. Nagyon hasznosak azok, ahol rövid párbeszédeket lehet nem csak meghallgatni, hanem megnézni. Akár képregény, akár rendes kisfilm formájában. Ezek azért nagyon jók, mert ki lehet választani a zintedet, mindig egy témakörre fókuszálnak és általában van írott verziója is a szövegnek.

pl:http://www.bbc.co.uk/worldservice/learningenglish/language/

3. Youtube

Igen, a klasszikus. Nem csak hülyeségekkel lehet elütni az időt (ami amúgy tök jó), hanem ha pl meg akarod tudni milyen hétköznapi szófordulatok, párbeszédek vannak, nagyszerűen rá lehet keresni és tanulni belőle.

Szóval lehet otthon is angolul tanulni a kiejtést, intonációt, szókincset bővíteni és biztos vagyok benne, hogy találsz a szintednek és igényeidnek megfelelő anyagot a neten. De vigyázz, nem minden ami jónak látszik az jó is, úgyhogy szelektálj!

 

kép:www.learnenglish24-7.com

Post By Ibos Annamari (243 Posts)

Ne keresgélj tovább, megtaláltad az angol tanárod! Miért? Te lehetsz a következő, aki szépen elbeszélget az adott szituációban (és nem csak néz bambán, ha hozzászólnak angolul) és végre megérti az angol nyelvtant is. Ha nyelvvizsgára készülsz, arra is alaposan felkészítelek.

Connect


Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.